top of page

Projekt-menedzsment

Céljaink és módszereink, amelyektől a projektjeink sikeresebbek!

About Projektmenedzsment: Welcome

Miért a projekt-menedzsment?

"Az időt és a teret nem tudjuk görbíteni, nekünk csak az a dolgunk, hogy kihozzuk az emberekből és a lehetőségekből a legjobbat."

Az egész életünk, minden ami körül vesz minket, a világunk a folyamatos változásról szól. Az életünk egyik alapvető célja a folyamatos fejlődés.

A vállalatok életében ez a fajta változás pedig nem más, mint a projekt. A projekt a megújulás, újrakezdés, a meglévő jobbá tételének vagy valami teljesen új megkezdésének a reménye. Egyben az új létrehozásával az alkotás, a kreativitás nyújtotta öröm.

Ahogy minden ember, minden élethelyzet, úgy minden projekt is más és más. Így lesz egy folyamatos kihívás, egy életre szóló hivatás a projektmenedzsment. Ahol az ember vezetőként abban a kitüntetett helyzetben lehet, hogy ő legyen a tüze, a motorja a változásnak.

Ez egy nagyon kreatív feladat, mivel sok esetben nem csak az embereket, a pályát és a szabályokat kell jól felmérni, hanem fel kell ismerni azokat a helyzeteket is, amikor eggyel hátra lépve meg kell próbálni akár a pályát és a szabályokat is módosítani, ahhoz hogy a feladat, a változás sikeres legyen.

Mindennek a kulcsa pedig az emberekben rejlik. Hiszen ők alakítják ki a szabályokat és ők maguk viszik végbe a változást is.

A projektvezetés számunkra az emberi kapcsolatokról szól. Aranyszabály, hogy a projektmenedzser az ideje 95%-ban kommunikál. A kommunikáció pedig emberek között zajlik és akkor működik, ha megragadja a szakmain túl az emberi aspektust is. Hiszen a feladatokat emberek viszik végbe. A vezető feladata pedig, hogy megszervezze a csapatot és meglátva bennük a legjobb énjüket, kihozza a projektből is a legtöbbet.

About Projektmenedzsment: About

A jó projekt-menedzsment 3-as alaptétele!

Hiszem, hogy a jó projektmenedzsment egyik kulcsa az emberek megértésében rejlik.

Az empátia egy alapvető szükséglet, ami kell ahhoz, hogy a csapatból és ezáltal a projektből is kihozzuk a legjobbat. A megértő szemlélet, ami nem azonos a megengedő szemlélettel. Az empátia, ha beleéljük magunkat a másik helyzetébe, segít megérteni a motivációkat, az esetleges aktuális gátakat vagy akár segítő tényezőket, amelyeken keresztül az érintett jobban magáénak tudja érezni a feladatot, amiben őrá számítunk. Ez a szemlélet még ma is számomra meglepő módon tudja felszabadítani az emberekben rejlő energiákat. Amikor azt érzik megértik őket és a gyengeségeiket elfogadva az erősségükre épít a projektvezető.

A másik alapvető attitűd, az a pozitív személet és gondolkozás!

A "Nem tudtuk, hogy lehetetlen, ezért megcsináltuk" hozzáállás. Ez is egy olyan érték, amely megsokszorozza az emberekben rejlő potenciált. Pusztán a jó hangulat és jókedv fenntartása segíthet megoldhatatlannak tűnő helyzetek feloldásában. Hiszen segíti, hogy a csapatot ne blokkolják a megoldás keresésében a negatív gondolatok. Fenntartja a projektért a lelkesedést, elkötelezettséget. Egy jó hangulatú, pozitív szemléletű közösség feladataival minden ember szívesebben foglalkozik, mint ahol a nehézségekre fókuszálnak.


Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb erő a közösség ereje!

Hiszen egy ember egy vele közösségben lévő bajtárásért 100x több erőfeszítésre képes, mint bármilyen jutalomért vagy magasztos célért. A közösség építés legfontosabb eszközei pedig a már említett empatikus légkör terjesztése és a pozitív, energikus hangulat fenntartása. Hiszen mindenki akkor érzi magát a legjobban és akkor hozza ki magából a legtöbbet, ha egy olyan közösségért dolgozik, ahol azt érzi elfogadják és a kihívások ellenére jó hangulatban lehet dolgozni!

"Így lesz nekünk a projekt management 3-as alaptétele a budget, erőforrás, időzítés helyett az empátia, pozitivitás és közösség."

About Projektmenedzsment: About

Mitől tanácsadó a tanácsadó?!

Alíg várom, hogy leírhassam... :)

Hamarosan...


"Meglátjátok!"

About Projektmenedzsment: About
bottom of page